
Széncinege
Széncinege
“Élőhelye kiterjed Európa nagy részére, Közép- és Észak-Ázsiára, valamint Észak-Afrika egyes részeire, ahol általában véve bármilyen összetételű erdőségben képes megtelepedni.
A legtöbb széncinege nem vonuló madár. Kizárólag a nagyon hideg, kemény telek elől vonulnak el.
A széncinege könnyedén azonosítható madárfaj, fekete fejjel és nyaki résszel, feltűnő fehér orcával, míg testének felső része olívazöld színű és testének alsó részei sárga színűek, némi eltéréssel a különböző alfajok esetében.
Nyaranta főleg rovarokkal táplálkozik, ám telente táplálékának palettáját igencsak kibővíti, többek közt olajos magvakkal, vagy telelő denevérek elfogyasztásával.
Akárcsak az összes többi cinegeféle, a széncinege is fák odvaiban fészkel. A tojó mintegy tizenkét tojást tojik és egyedül kotlik rajtuk, bár a fiókákat mindkét szülő táplálja.
A széncinegék az évek nagy többségében két fészekaljat nevelnek fel. Fészkeiket harkályok, mókusok, menyétek támadják meg, míg élősködői közt szerepelnek a bolhák.
A felnőtt példányokra gyakran vadásznak karvalyok. A széncinege jól alkalmazkodott az ember által megváltoztatott körülményekhez és gyakran lehet látni parkokban, kertekben.”